Diákolimpia Országos Elődöntő - Várpalota, 2015

Helyezettek: 

Hollósi Laura: 2. hely

Gőz Nóra: 5. hely

Horváth Gergő: 5. hely

Boldizsár Csaba: Pontszerző hely

Dojcsák Boldizsár: Pontszerző hely

Diákolimpia Országos Elődöntő - Várpalota, 2015.

A 2014/2015-ös tanév karate diákolimpia "B" csoport területi selejtezőjét a tavalyi évhez hasonlóan ismét Várpalotán rendezték 305 versenyző részvételével ! A diákolimpia kvalifikációja a döntőre három helyszínen zajlik: Várpalota, Nyíradony, Szentes. E három helyszínről a továbbjutók Veszprémben mérik össze tudásukat a március végi országos döntőn.
A Sanbon Se csapata öt fővel vett részt a várpalotai versenyen.
Az öt főből hárman még tapasztalatlanok a rendszeres versenyzés terén. Dojcsák Boldizsárnak ez volt az első karate versenye, így mondhatjuk, hogy mélyvízbe dobtuk, és barna öves ellenfele érthetően jobbnak bizonyult. Boldizsár Csabának negyedik megmérettetése volt ez és 6:3 arányban kapott ki ellenfelétől. Horváth Gergő junior kata versenyszámban indult. Az első katájára reális pontértékeket kapott, míg a másodikra érthetetlen módon alacsonyat, így 5. lett. Gőz Nóra kata versenyszámban 2:1-es vereséget szenvedett, ahol a bírók a korrektség és a pártatlanság szavakat messziről sem ismerik, nembeszélve a formagyakorlatokban megjelenő állások technikai követelményeiről. Küzdelemben 6:4-re kapott ki ellenfelétől, úgy, hogy ő vezetett és egy fejrúgása is betalált, ami két pontot ért Nórinak, sajnos az utolsó 45 másodpercben ellenfele két sikeres ütéssel eldöntötte a küzdelmet.
Hollósi Laura második versenyén szerepelt a junior lány korcsoportban. Második verseny, második érem. Egy barna öves lány ellen meggyűlt a baja Laurának, hősiesen tartotta magát, de végül a rutin kapszula az ellenfélnél volt. Az ezüstérem viszont nálunk smile hangulatjel

Gratulálok a versenyzőknek, hogy vállalták ezt a nagy kihívást !
Hajrá Gyál, Hajrá Sanbon Se ! smile hangulatjel

Ambrus György